Skip to content Skip to footer

A székely válogatott középpályásai (2014-2023) – 2. rész

2014. július 12-e és 2023. július 2-a között 31 hivatalos mérkőzést játszott a székely válogatott, összesen 90 játékos öltötte magára a székely mezt, köztük 42 középpályás és/vagy szélső. A kapusok és a védők (1, 2) után tehát most ők következnek. A második részben – többek között – egy kézdivásárhelyi legendáról, a Kis testvérpárról és a csíkszeredai labdarúgás csillagáról olvashattok. Jöjjenek a főszereplők!

A székely válogatott középpályásai 2014-2023 között (2. rész)

Gáll Attila – Ahogy a legképzettebb kézdivásárhelyi játékosok többsége (Gazda, Albu, Farkas, Tankó) ő is két porondon tolta: nagypályás foci és futsal. Pár éve a futsal mellett döntött, a Sepsi SIC alapember. Adottságai talán alkalmasabbá teszik, hogy teremfociban teljesedjen ki, többször szerepelt már a romániai utánpótlás csapatokban. Számára is az arcahi Eb volt az első nemzetközi válogatott szereplés Székelyföld képviseletében.

Kép: RF archív

Gazda József – Kézdivásárhelyen nincs olyan focival kapcsolatos tevékenység (nagypályás foci, futsal, utánpótlás) amiből ne vette volna ki a részét. Évekig volt a KSE csapatának játékos-edzője, de ma már a Sepsi OSK utánpótlásában dolgozik. Azon kevesek egyike, aki Eb-n, vb-n és Magyar Örökség kupán is viselte a székely mezt, igaz a 2017-es észak-ciprusi tornáról klubbéli kötelezettség miatt lemaradt. Egyetlen válogatottbeli gólját Abháziában szerezte, a Raetia elleni helyosztó előtt mondta, hogy ideje volna már gólt szereznie. Bejött! A 2019-es Eb-n játékos-edzőként vezette a válogatottat, szerepelt három találkozón, 17 válogatottsággal a háta mögött intett búcsút a válogatott szereplésnek.

Kép: Lelkes Ernő

Györgyi Arthur – 2017-ben sikerült első alkalommal igazán az FK Csíkszereda játékosaira támaszkodnia a válogatottnak. Jobb esetben, legtöbbjük azóta is a keret tagjai. Nem kivétel ezalól Arthur sem. Örökre megmarad az emlékezetemben, ahogy Padánia ellen (Euro ’17, csoportkör) eldugta a labdát az olaszok elől és ahogy sokszor szabálytalanul sem tudták megállítani… Nem volt kérdés, hogy ki lett a meccs embere azon a találkozón. Londonban végre meglőtte első válogatottbeli gólját is, majd betalált Due Sicilie ellen is a CONIFA vb-selejtezőn. NB 2-es magyarországi kitérő után visszatért az FK-hoz, ahonnan Székelyudvarhelyre került, megfordult a Tunari csapatában is, de azóta ismét Udvarhelyen szerepel.

Kép: Pál Árpád

Hadnagy István – Felvidék elleni (2015. április 30.) még csak nem játszó tartalék volt, de rá egy évre helyet kapott az Abháziába utazó keretben és szerepelt is négy meccsen. Szomáliföld ellen ráadásul gólt is szerzett. ’16 után került vissza a válogatottba, Arcahban két meccsen szerepelt. A székelyudvarhelyi futsal klubban évekig meghatározó játékosa volt Jakab Zoltánnak, majd a csíkszeredai Imperial Wethez igazolt. Játszott Kecskeméten is, visszatért Udvarhelyre, de ma már Stúdió Futsal Nyíregyháza alapembere.

Kép: RF archív

Ilyés Róbert – Minden idők legsikeresebb csíkszeredai labdarúgója. Pályafutása példaértékű lehet mindenki, bárki számára. A szarvasi Magyar Örökség Kupán volt először válogatott, 2017-ben az Eb-n már játékos-edzőként lépett pályára, és csak ő tudja, hogy miért nem vállalt perceket a londoni vb-n is. Legalább olyan sikeres edzői pályafutást kívánok neki, mint amilyent játékosként elért. Ismerve komolyságát, elszántságát és profizmusát minden esélye megvan, hogy sikeres(ebb) legyen. Remélem a székely válogatottal is dobbant és nagyobb sikereket is megél, mint az Eb-bronz és a világbajnoki 4. hely. Az FK Csíkszeredát az élvonalba vezette, ahol ugyan az alsóházban, de tisztességesen helytállnak.

Kép: RF archív

Jakab Róbert – Sepsiszentgyörgyi születésű, de ifi karrierjét a Brassói FC-nél töltötte. A felnőttcsapatban nem kapott szerepet, majd hazatért a Sepsi OSK-hoz, ahonnan Csíkszeredába igazolt, de szerepelt Székelyudvarhelyen és Gyergyóban, sőt a Sepsi SIC futsal csapatában is. Karrierjét több sajnálatos sérülés is hátráltatta. Számára hazai pályán (Szentgyörgyön) debütált Raetia ellen.

Kép: RF archív

Kedei Barna – Puski akárcsak Hadnagy Isti, ott volt az utazó keretben Felvidék ellen, mondjuk ő sem lépett pályára azon a meccsen. Abháziában sikerült debütálnia Zainichi (Japánban élő koreaiak) ellen. Mai napig meghatározó taja a Futsal Klub Székelyudvarhelynek, az abháziai vb jelentette az eddigi egyetlen turnét számára, ahol három mérkőzésen is szerepelt.

Puski az álló sorban balról a negyedik – Kép: RF archív

Kis Szabolcs – rengeteg NB 2-es és NB 3-as csapatban fordult meg, a Győri ETO akadémiáján nevelkedett, rövid ideig az FK Csíkszeredában is szerepelt, de aztán megint Magyarországra került. Nagyon hasznos tagja volt a válogatottnak, amit 14 válogatottsága is hűen tükröz. A debreceni Eb után kihagyni kényszerült az abháziai vb-t és nem tudott résztvenni a Magyar Örökség Kupán sem, de legalább Észak-Cipruson és Londonban aktív részese volt az elődöntőig menetelő csapatnak. Személyes okokra hivatkozva hagyta ki a 2019-es Eb-t. Nyolcadik szezonját tölti Füzesgyarmaton.

Kép: Pál Árpád

Kis Zsolt – Szabolcs testvére, apukájuk nyomdokaiba lépve lettek ők is focisták: Kis Lajos nagyszerű játékosa volt a székelyudvarhelyi Haladásnak. Zsolt csak egy válogatottságot számlál, de az legalább annyiban történelmi jelentőségű, hogy első válogatott találkozónk volt. A Székelyudvarhelyi Golimpiákosz oszlopos tagja.

Zsolti az alsó sorban 18-as mezben – Kép: RF archív

Kovács Botond – nagyon fiatalon Felcsútra került, de megfordult az MTK, DVTK és DVSC utánpótlásában is.  Felnőttkarrierjét Cegléden kezdte majd megfordult, többek között, Salgótarjában és Szolnokon is, majd visszatért Ceglédre. A magyarországi évek után hazatért és ma már a Gyergyói VSK alapembere. Többször felmerült a neve a válogatottban, de a bemutatkozására az arcahi Eb-n került sor, ahol meglőtte első válogatott gólját is a későbbi győztes Dél-Oszétia ellen (2-2).

Boti 17-es mezben – Kép: RF archív

Kovács Lóránt – Marosvásárhelyi születésű, a kolozsvári Ardealul focisuliban nevelkedett és az U-ban mutatkozott be az élvonalban, játszott a Haladásban és Újpesten is, majd hazaigazolt a Sepsi OSK-ba. Onnan az útja az FK-hoz vezetett, ahol évekig meghatározó játékos volt, de hosszú sérülése után már nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe. Az élvobalba jutás után elhagyta az FK-t. A válogatottba a CONIFA vb-selejtezőkre került be, lőtt egy gólt Chameria ellen és nagyszerű mesterhármast szerzett Due Sicilie ellen. Az FK óta nincs csapata…

Kép: Pál Zoltán

Mánya Szabolcs – a háromszéki Maksáról indulva lett a székelyudvarhelyi futsal egyik legmeghatározóbb játékosa, majd később már játékos-edzője. Amikor Jakab Zoltán irányította a romániai válogatottat, bérelt helye volt a csapatban, de manapság is szerepet kap. Kecskeméti kitérő után a Sepsi SIC játékos-edzője és a szentgyörgyi futsal nagy alakítója. Ami a székely (nagypályás) válogatottat illeti, Beregszász/Kárpátalja ellen játszott először, szépségdíjas gólt szerzett Raetia ellen 2014 novemberében. Hasznos kiegészítő ember volt Észak-Cipruson.

Kép: Szigyártó Szabolcs

Máté Jószef – Beregszász/Kárpátalja ellen debütált, majd Raetia ellen kezdőként kapott lehetőséget. Egyetlen válogatottbeli gólját a magyar cigányválogatott ellen szerezte a debreceni Eb helyosztóján de pályára lépett Felvidék ellen is. A Sepsi futsal csapat zöld-fehér mezét az udvarhelyi kék-sárgára cserélte pár szezon erejéig, azóta viszont újra hazai környezetben szerepel.

Kép: Szigyártó Szabolcs

Miklós Tamás – egy újabb Háromszéki származású játékos, aki megfordult a székelyudvarhelyi futsalcsapatban és a Székelykeresztúri Egyesülés nagypályás csapatában is sok meccset lehúzott már a megyei osztályban. Természetesen az igazi vadászterülete a teremfoci, bemutatkozott a magyar válogatottban is, a veszprémi évek után ismért Székelyudvarhelyen futsalozik.

Tomi 14-es mezbebn – Kép: RF archív