2014. július 12-e és 2023. július 2-a között 31 hivatalos mérkőzést játszott a székely válogatott, összesen 90 játékos öltötte magára a székely mezt, köztük 42 középpályás és/vagy szélső. A kapusok és a védők után tehát most ők következnek, itt is ABC szerinti sorrendben haladunk és a létszámra való tekintettel három csoportot alakítottunk ki. Az első részben Albu Norberttől haladunk Gajdó Gothárdig.

Albu Norbert – ahogy a ’19-es CONIFA Eb keretének gerincét, úgy őt is a Kézdivásárhelyi SE csapatából válogatta be a játékos-edző Gazda Józsi. Négy meccset kapott az Eb-n, stílusa, játékintelligenciája fiatal mesterével enged párhuzamot vonni, igaz Norbi inkább a védekező feladatokat látja el. Nagypályán és futsalban is alapembere volt a KSE csapatának. Ma már testnevelő tanárként tevékenykedik.

Balázs Lajos Norbert – Maros megyéből került a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiára, meghatározó tagja volt a mindent is nyerő, Demény Norbi vezette U19-es csapatnak, szerepelt az FK Csíkszereda II. csapatában is, de a felnőttek között nem kapott szerepet. A több játéklehetőség miatt megfordult Székelyudvarhelyen is. Időközben hazatért és a Marosvásárhelyi SE utánpótlásában edzőként tevékenykedik. Egyetlen válogatottságát a Due Sicilie elleni CONIFA vb-selejtezőn szerezte.

Balogh Szilárd – hazai nevelése az Akadémiának, bemutatkozott a felnőttek között, gólja is van a másodosztályban, de jelenleg kölcsönben a Székelyudvarhelyi FC-ben szerepel, a csapat egyik legjobb góllövője, ha jól teljesít bízhat benne, hogy visszakerül az FK-ba, hiszen még mindig ifjúsági játékos. Több társával együtt tagja volt a CONIFA vb-selejtezőkre összehívott keretnek, Chameria ellen mutatkozott be a válogatottban.

Bálint Dávid – Az ominózus Felvidék elleni meccsen lépett először pályára a válogatottban, majd a debreceni Eb keretbe is meghívást kapott, csereként kapott szerepet a magyar cigányválogatott ellen. Évek óta Magyarországon él, a Kerepesi Székely Kör ifi (értsd nem örgefiú) csapatának oszlopos tagja.

Bálint Rajmond – A kezdőcsapatban kapott helyet az előbb említett Dunaszerdahelyen lejátszott Felvidék elleni meccsen. Meglepő, hogy 2019-ig az volt az egyetlen válogatottsága. Örültem neki, hogy végre eleget tudott tenni a meghívásnak (eddig vagy sérülés vagy egyéb elfoglaltság miatt nem gyarapíthatta válogatottságát) és nemzetközi tornán is képviselhette Székelyföldet. Arcahban megszerezte első válogatott gólját is. Évekig volt meghatározó tagja a Székelyudvarhelyi FC csapatának, ahol Péter Mózes hiányában a csapatkapitányi feladatokat is ellátta. Tett egy rövid kitérőt az FK Csíkszeredánál is. Játszott a Székelyudvarhelyi Golimpiákoszban, Nyárádtőn. Innen igazolt vissza az SzFC-hez.

Bálint Róbert – Egy újabb Bálint és egy újabb közös pont a felvidéki meccsel. Neki ez volt az egyetlen mérkőzése a székely címeres mezben. Ha nem tévedek, több Udvarhely körzeti csapatban is megfordult, jelenlegi klubja a Roseal. Hihetetlen, de nincs rokoni szál a székely válogatott Bálintok között. Barátai Lorenzónak becézik.

Bíró Attila – Indulástól az abháziai vb-ig volt állandó tagja a válogatottnak, ez idő alatt szerezte eddigi nyolc válogatottságát. A hazai futsal egyik nagy reménysége, szintet lépve hagyta el Székelyudvarhely csapatát a Déva kedvéért, de szerepelt a csíki Imperial Wetben is. Évek óta Magyarországon (Kecskemét) játszik, volt magyar futsal válogatott is. Alacsony termetű, nagyon gyors és jól cselez, amit nagypályán és teremben is igen hasznosan kamatoztat.

Căşineanu Adrián – Pont akkor hagyta el szülővárosa csapatát (Kézdivásárhelyi SE), és ment el külföldre dolgozni, amikor az végre feljutott a C ligába és ügyes, zömében hazai játékosokra épülő csapat alakult ki. Amíg aktívan játszott állandó helye volt a középpálya, általában, bal oldalán. Nemhiába nyolcszoros válogatott. CONIFA Eb-n, vb-n és Magyar Örökség Kupán is viselte a székely mezt. Cimborája Gazda Józsika hívására a KSE futsalcsapatában is meghatározó játékos volt.

Csíki Szilárd – Csereként jutott szóhoz történetünk első három hivatalos meccsén: DVSC, Beregszász/Kárpátalja majd Raetia ellen. Korábban debütált, mint nyáradmenti harcostársa, Oprea Robi, viszont nem volt ott a debreceni Eb-n. Europeadán is képviselte Székelyföldet.

Csürös Attila – A szarvasi Magyar Örökség Kupa óta minden tornán (kivéve a ’19-es Eb-t) szerepelt a válogatottban, az észak-ciprusi Eb-n ráadásul két gólt is szerzett, majd Londonban is jegyzett egy találatot. CONIFA Eb-bronzérmes és vb negyedik. A csíkszeredai vb-selejtezőkön is szóhoz jutott, sőt csapatkapitánya is volt a válogatottak. Az FK Csíkszereda legrégebbi aktív játékosa a megyei osztálytól az élvonalba jutott és itt is hozza a fáradhatatlan robotolást. Ahhoz képest, hogy inkább védekező feladatokat lát el már négy gólt szerzett a válogatottban.

Dézsi Csaba – A Székelykeresztúri Egyesülés SE csapatkapitánya, az abháziai vb-n szerepelt először a válogatottban. A sport mellett üzletemberként tevékenykedik, szülővárosában nagyon sikeres bisztrót vezet. Többszörös megyei bajnok és kupagyőztes a keresztúri csapattal. Meghívót kapott az arcahi Eb-re utazó keretbe és pályára is lépett mind az öt meccsünkön.

Fülöp István – Nagy fegyvertényként könyvelhettük el, hogy sikerült beválogatni az idősebb Fülöp tesót a Londonba utazó keretbe. Sok egykori játszótársa is ott volt a csapatban. Összességében sikeres turnét tudhatott maga mögött, viszont megsérült és ez kihatással volt a Sepsi OSK-ban töltött őszére. Kupagyőztes lett az OSK-val, több, mint 175 mérkőzése van a romániai NB 1-ben melyeken 38 gólt szerzett, játszott Magyarországon is, jelenleg Székelyudvarhelyen szerepel.

Fülöp Lóránd – A ligás mérlege teljességgel megsüvegelendő (171/25), a romániai utánpótlás-válogatottba is meghívást kapott, szerepelt több élvonalbeli klubban is (Botosány, OSK, Voluntari, U Kolozsvár), élvonalba jutást ünnepelhetett az FK Csíkszeredával. Mi mégis inkább a székely válogatottban való szereplésére vagyunk igazán büszkék, utólag csatlakozott a londoni kerethez, de a második meccsén, akárcsak a bátyja, neki is sikerült megszereznie első válogatottbeli gólját. Rövid ideig a Puskás Akadémiában is megfordult, jelenleg a bukovinai Solymok csapatával igyekszik feljutni a másodosztályba.

Gajdó Gothárd – villámléptű játékos, aki csak az egyetem után kezdett úgy igazán komolyan focizni, ekkor érezte azt, hogy ez több lehet, mint hobbi és mivel fizikai adottságai kimagaslóak és a labdával sem bánik ügyetlenül, így bekerült a KSE harmadik ligás csapatába. Egyébként sí- és úszóedzőként tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön. Hobbija a horgászás. A ’19-es Eb mindenik meccsén pályára lépett. Volt a Barót játékosa is, jelenlegi csapata: Kovászna.

Hamarosan folytatjuk a középpályások második csoportjával.

