Ugyan a felhívás egy bizonyos meccs vagy gól felelevenítéséről szól, nekem mégis egyszerre három emlékezetes találat ugrik be, jóllehet csak időrendben az elsőt fogom bővebben kifejteni. Röviden a három kiválasztott gól: Anglia-Skócia 2-0, Euro ’96 – Paul Gascoigne „esernyője” – 1996. június 15; Franciaország-Brazília 1-1, Tournoi de France – Roberto Carlos „bombája” – 1997. június 3; USA-Mexikó 2-4, Arany-kupa – Giovani Dos Santos „alázós emelése” – 2011. június 25.
Számomra a ’94-es vb jelentette az első igazi fociélményt, ott gyorsan ki is választottam két kedvencemet a Jorge Campos vezette Mexikót valamint a pimasz Romário által vezényelt, végső győztes, Brazíliát. A ’96-os Eb-ig kellett várnom, hogy a „szentháromság” kiegészüljön, itt ugyanis figyelmes lettem egy szőkített hajú, fifikás, 8-as mezben alkotó játékosra: Paul „Gazza” Gasoigne-ra.
11 éves voltam és akkor már javában focilázban égtem, így ez volt az első nemzetközi torna, amelynek az összes meccsét (végig)követtem. Bár kezdésnek a Svájc elleni 1-1 nem volt éppen bíztató Angliának, nekem mégis nagyon fontos volt, mert megismerkedtem Gazza játékával. Kellően fel is spannoltam magam, hogy na akkor majd a következő meccsen sikerül kiköszörülni a csorbát és lám-lám jött is a Gascoigne-varázslat. Az angolok egyébként a gyengébb kezdés után folyamatosan fejlődtek és csak büntetőkkel estek ki a németek ellen az elődöntőben. Csak a szokásos – mondhatnánk… A skótokat nem olyan könnyen ugyan de 2-0-ra verték, majd lesöpörték Hollandiát (4-1 ide). Elképesztő, de büntetőpárbajos győzelmet arattak a spanyolok ellen a legjobb nyolc között, majd jött az ominózus németek elleni elődöntő. Na, de vissza az angol-skóthoz.
Nagyon rég történt de a retinámba égett minden pillanat. Eleve kezdjük ott, hogy eszement szomszédvári rangadó volt, sok extra esemény nem történt az első félidőben, hacsak az nem, hogy az egykori angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate, úgy lekönyökölte a végig veszélyesen játszó Gordon Durie-t, hogy annak felszakadt a szemöldöke. A második félidőre egy kicsit eltökéltebben jöttek ki az angolok, akik az 53. percben meg is szerezték a vezetést egy jó Gary Neville beadásra Alan Shearer pontosan érkezett, ahogy oly sokszor. Volt pár helyzet itt is (Teddy Sheringham csukafejese), ott is (Durie bólintása) de a java még hátra volt, igaz majd’ két perc alatt lecsengett és kellőképpen szerencsétlenül Skóciának… Történt ugyanis, hogy a 78. percben büntetőhöz jutottak William Wallace utódai, amit azonban Gary McAllister kihagyott (vagy védte David Seaman) majd az azt követő szöglet utáni gyors ellentámadás végén láthattuk a csodát! Gazza ekkoriban a Glasgow Rangers-ben szórakoztatta a közönséget és a skótok közül többen csapattársai voltak, például Andy Goram, akinek a gólt lőtte vagy éppen a Rangers legenda Ally McCoist, akivel a meccs végén mezt is cseréltek. Szóval az ellentámadás: Seaman kirúgását Sheringham szelidítette meg az ellenfél térfelének közepén, majd passzolt ki a szélre Darren Andertonnak, aki egyből Gazza elé tálalt, hősöm pedig előbb ballal beesernyőzte a kitámadó Hendryt majd kapásból, immár, jobbal erőből lőtte el a lasztit, Goram tehetetlen volt. Beszámolók szerint, a büntetőt megelőző percekben taktikai cserét kívánt összehozni Terry Venables és épp Gazza lett volna az egyik áldozat. A többit már tudjuk…
A gól maga egymagában egy remekbeszabott találat volt, a felépített akciótól kezdve, a remek passzon át, a technikás megoldásig, na de a gólöröm a találat után? Az is megér pár szót. Gyerekként még nem tudtam a gólöröm háttértörténetét, de utólag megismertem a „fogorvosi szék” balladáját. Valójában nem is volt sok balladisztikus elem benne, egyszerűen csak az Eb-t megelőző edzőtábor (!) során megélt angolos „megalakulás” jelentette az apropót. Egy lazább napon több kerettag piálással ütötte el az estét (mi mással ugyebár?), széken ülve öntöttek egymás szájába különböző alkoholos italokat. Annak a feledhetetlen estének állított emléket a csodagól utáni örömködés.
Akkoriban vajmi keveset tudtam Gascoigne igencsak zaklatott gyerekkoráról, egyszerűen átszellemülve bámultam a játékát és bár pályán kívüli élete nem volt éppen példaértékű, az a jó néhány válogatott és klubmeccs, amit volt szerencsém látni és majd az ismert videómegosztónak hála a sok egyéb varázslata mindig magával ragadott. Elmondható tehát, hogy piás nyolcas (volt) de vizesnyolcas soha!