Ilyés Róbert a Csíkszeredából kikerülő valaha volt legjobb és legsikeresebb labdarúgó. A hazai első ligában megfordult a Falticsényi Foresta, az Astra Ploieşti, a Bukaresti Rapid, a Brassói FC és a Marosvásárhelyi VFK/FCM színeiben, de az azerbajdzsáni bajnokságban is játszott. Pályafutása során bajnoki címet, kupát, továbbá két Szuperkupát zsebelt be a Rapid csapatával, de duplázott (bajnokság, kupa) a Khazar Lankarannal is. Vitathatatlanul a hazai élvonal egyik legképzettebb és legsokoldalúbb középpályása volt.
Az alábbiakban személyes beszélgetésekből, interjúkból összegyúrt beszámoló következik Robi saját szavaival: „Tíz éves voltam, amikor Major Ágoston edző keze alá kerültem, nála kezdtem tanulgatni a labdarúgás ábécéjét. 17 évesen mutatkoztam be a harmadosztályban, az akkori Csíkszeredai Rapid csapatában. 18 éves koromban Maroshévízre kerültem, onnan Székelyudvarhelyre, majd a katonaság ideje alatt ismét Maroshévízen fociztam, akkoriban a másodosztályba való feljutásért küzdöttünk, de alulmaradtunk a Foresta Fălticeni ellen.
A Foresta tulajdonosa keresett meg egy ajánlattal, amelyet elfogadtam, hiszen ezzel megléphettem egy újabb lépcsőfokot. Az itt eltöltött időszak nehéz periódusnak bizonyult, de végül az akaraterőmnek és a kitartásomnak köszönhetően át tudtam lépni ezeket az akadályokat. Két szezont a másodosztályban töltöttem míg sikerült feljutnunk az élvonalba. Az 1. Ligában már érkeztek az ajánlatok, nagyobb volt a motiváció és a bizonyítási vágy is bennem, hogy még fennebb, egy nagyobb csapathoz kerülhessek. Gabriel Stan szemelt ki és így lettem az Astra Ploiești játékosa, ahol három szezont játszottam. Kellőképpen érett voltam már, amikor huszonhét évesen a Rapidhoz igazoltam. A bukaresti csapatokba rendkívül nehéz beilleszkedni, mert nagy nyomás nehezedik a játékosokra. Én azonban bíztam magamban, mindig újabb célokat tűztem ki és szerencsés voltam, mert egész pályafutásom alatt egyetlen vállsérülésem volt, egyéb egészségügyi problémák nem hátráltattak. A Rapidnál értem el tulajdonképpen a karrierem csúcsát, hiszen bajnokságot, kupát és Szuperkupát nyertem velük. Itt volt lehetőségem Európa Ligában és Bajnokok Ligájában szerepelni, esélyem nyílt nagy európai stadionokban játszani, nagy múltú klubok ellen, mint például az Anderlecht, ahol talán karrierem legnagyobb meccsét játszottam a BL-selejtezőben, gólt lőttem és gólpasszt adtam, de sajnos mégis elbuktuk a csoportba való továbbjutást, emiatt ez egy fájdalmas emlék marad.
2006-ban Azerbajdzsánból kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Csodálatos időszak volt ez is az életemben, hiszen a Khazar Lankaran csapatával bajnokok lettünk, megnyertük az azeri kupát, sőt még az a megtiszteltetés is ért, hogy a város díszpolgárává avattak. Az egyedüllét, a család hiánya miatt azonban másfél év után úgy döntöttem, hazajövök. Megkeresett Răzvan Lucescu, aki éppen a Brassóhoz szegődött azzal a céllal, hogy a csapatot az élvonalba juttassa. A Rapidnál már dolgoztam vele, úgyhogy teljes mértékben megbíztam benne. Biztos voltam abban, hogy egy ilyen edzővel gond nélkül feljutunk. Így is történt és még következett három sikeres év, sokszor szinte dobogós szinten, de voltunk Románia-kupa elődöntősök is, egymást követően kétszer. Aztán volt egy összetűzésem a brassói klubvezetéssel és közben Ioan Ovidiu Sabău megkeresett Marosvásárhelyről, ő ugye volt csapattársam a Rapidnál, így távoztam. Mondjuk itt az is közrejátszott, hogy nekem gyermekkoromban a kedvenc csapatom a Marosvásárhelyi ASA volt és úgy gondoltam ez jó hely lesz arra, hogy befejezzem a pályafutásomat. Egy szezon után végre hazatértem, Szondy Zoltán és Ráduly Róbert Kálmán polgármester is támogatott, az volt az elképzelés, hogy hozzunk létre egy ütőképes csapatot helyi játékosokból és jussunk fel a harmadosztályba. Az első évben sikerült is megnyerni a bajnokságot, viszont a selejtezőt elbuktuk. Nem adtam fel és végül elértük (akkori minimális) célunkat!”
Egy 2012-es Hargita Népe interjúban (Darvas Attila beszélgetett Robival), arra kérdésre, hogy miért döntött a hazatérés mellett, hiszen az első ligában nyugodtan játszhatott volna még 1-2 évet, Robi a következő választ adta: „Az élvonalból volt még ajánlatom a Besztercei Gloriától, de az nem volt jó anyagilag, továbbá nem érte volna meg, hogy a családomtól megint távol legyek. Éreztem, hogy a pályafutásom végén vagyok. Erőnlétileg még bírtam volna az első ligát, de pszichikailag már kevésbé. Csíkszereda polgármesterével korábban már volt egy tárgyalásom és ő meggyőzött arról, hogy minél hamarabb rakjunk rendet a hazai labdarúgásban.”
Az igaz, hogy 2012-es hazatérésével Robi elbúcsúzott a legmagasabb szinten űzött labdarúgástól, de szinte hihetetlen, hogy az elnyűhetetlen középpályás a 2018-2019-es évet a Gyergyói Jövőnél töltötte, majd másodedzői teendők mellett még a ’19-’20-as és ’20-’21-es szezonokban is pályára lépett a Sepsi OSK II.-ben a megyeiben majd harmadosztályban. Hosszú pályafutásának titkáról így nyilatkozott: „Egész karrierem alatt arra törekedtem, hogy minél jobban tudjak regenerálódni, hogy a testemet a következő nap százszázalékosan tudjam használni és tudjak edzeni.” A hosszú pályafutáshoz szerinte nem kell más, mint betartani az alapszabályokat: komolyan edzeni, készülni és profi sportolóhoz méltó életvitelt folyatni, amelynek előbb-utóbb meglesz a jutalma.
Az első rész zárásaként pedig egy kis statisztika, amit csak a Rioting Football-on láthattok:
Még három rész várható: Robi klubsikerei játékosként (2.), szerepvállalása a székely válogatottban (3.), edzői ténykedése és sikerei (4.).